HTML

marisom receptjei

Friss topikok

Túrókrémes epertorta marisom módra..

2009.06.01. 19:30 marisomm

Eper szezon.. miért is készült volna más sütemény az ünnepi asztalra, mint epertorta, túrókrémmel, tejszínnel. Ez egy klasszikus recept eper, túró és tejszín, piskóta között, szerintem mindenki ismeri és szereti. Egyszerű, könnyű és nem lehet elrontani, képet az utolsó pillanatban sikerült készíteni, majdnem elfelejtettem fotózni.. már meg is lett vágva mikor eszembe jutott..

Ahogy készült: 4 tojásból piskótát készítettem a szokásos módon. 50 dkg túrót átpasszíroztam kb 6 evőkanál porcukrot, adtam hozzá és habosra kevertem, 2 dl tejbe elkevertem 2,5 dkg zselatint, majd kevergetve forrásig főztem, mikor már csak langyos volt a túrókrémhez kevertem, 3 dl tejszínt felvertem habnak és a zselatinos túróhoz adagoltam.

Kettévágtam a piskótát, mind a két felét, amit a túróra tettem megkentem tavalyi eperlekvárral, a túró egyik felét a piskótára kentem, majd középre eperszemeket tettem, a maradék túrót is rásimítottam, következett a piskóta másik fele, ami szintén lekváros volt és azt lekváros felével tettem a túrókrémre.

Összeturmixoltam pár szem epret és az így kapott masszát a piskóta tetejére öntöttem, beszívódott, majd tálalás előtt beborítottam 3 dl habbá vert tejszínhabbal, eperszemekkel díszítettem és a maradék turmixolt epret rácsurgattam.

Könnyű elkészíteni és nagyon finom, csak ajánlani tudom.

3 komment

Címkék: gyümölcs torta túró piskóta

A bejegyzés trackback címe:

https://receptjeimm.blog.hu/api/trackback/id/tr356209883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyöngyi 2009.06.11. 17:14:09

Nagyon jól néz ki:))

mOnCsY 2009.08.25. 14:14:11

Én is elkészítettem és nagyon jó lett. Köszönöm a receptet. :)

Ági 2009.09.28. 11:12:09

Köszönöm a receptet, a kislányom szülinapjára elkészítettem emeletes változatban, málnával. Nagy sikert aratott.
süti beállítások módosítása