HTML

marisom receptjei

Friss topikok

Születésnapra marisom módra..

2008.04.18. 22:41 marisomm

Nagyon kedves feladatom van.. születésnapi tortát készítek, egy tündéri kislánynak.. tegnap már megtettem az előkészületeket, elkészült a piskóta, ma krém készítés, töltés, díszítés szerepelt a feladataim között..

Krém:

8 tojás sárgáját, 8 evőkanál kristálycukorral, jól kikevertem, pontosan úgy mintha piskótát sütnék.

Közben már egy lábasba kezdett forrni a víz, a felvert tojássárgáját, ráhelyeztem a másik fazékra és vízgőzön kevertem tovább, először hígabb volt, majd aztán kezdett sűrűsödni, hozzáadtam 3 evőkanál igazi finom kakaót, majd addig kevergettem, míg elérte a megfelelő sűrűséget.

Fél kg rámát habosra kevertem, a kihűlt krémet hozzáadagoltam, jól felhabosítottam. A tortalapokat háromba elvágtam, és kezdődhetett a töltés.

A csokis krémek nagyon bírják a meggyes ízesítést, ezért minden lapot először megkentem meggyel és utána krémmel, így haladtam szépen sorba, míg el nem fogytak a lapok.

Majd jött a torta befejezése, díszítése, de az már holnapi történet, hiszen az ünnepi tortát először az ünnepeltnek kell látnia..

2 komment

Címkék: csokoládé krém piskóta lekvár mese-torta

A bejegyzés trackback címe:

https://receptjeimm.blog.hu/api/trackback/id/tr106209953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

receptjeim 2008.04.21. 06:03:27

%smile%
süti beállítások módosítása