HTML

marisom receptjei

Friss topikok

Ázsiai csirkés lasagne marisom módra..

2009.05.24. 22:51 marisomm

Azért ez így nem igaz, az alap recept az nem az én receptem, szokásommal ellentétbe, ezt a receptet, most egy magazinba olvastam. Rólam tudni kell, hogy én nem veszem a receptes újságokat, de most változtattam az eddigi szokásaimon. Kaptam egy kommentet, amibe kérték, hogy az általam beírt receptet szeretnék felhasználni egy magazinba.. én jeleztem részemről semmi akadálya, hiszen a blog nyilvános, ha nem akarnám, akkor nem tenném közzé.. Kezdett érdekelni, hogy milyen magazinról is lehet szó, hiszen én még soha egyet sem vettem.. Aztán megláttam, megvettem, elkezdtem olvasni és ezt a receptet ott találtam.. már meg van a júniusi száma is, de ezt a számot már más ihletésből vettem meg, ebben a számban egy nagyon kedvenc receptem szerepel a Blogról blogra rovatba.. kiválasztott lettem.. %smile% , hiszen most már nem csak a blog látogatói olvashatják az egyik kedvenc receptemet, hanem a magazin révén másokhoz is eljuthat.

A mai ebédünk receptjét a Príma Konyha magazin májusi számába találtam és beleszerettem, aztán egy kicsit lekonyult a szám, mert ugyan nem vagyunk kis város, de nem sikerült vásárolni cannelloni tésztát, a tölteléknek való, nagyon mozgatta a fantáziámat és döntöttem, lasagne lesz.. tészta házilag készült..

Íme a recept: kertből szedtem friss zöldhagymát, 10 szálat, tisztítás után finomra aprítottam, adtam hozzá 10 gerezd fokhagymát, frissen reszeltem egy teáskanál gyömbért, mindezt 5 evőkanál olajon megfuttattam. 1 kg csirkemellet ledaráltam a hagymához adtam kb 10 perc alatt megpirítottam, 3 evőkanál szójaszósz és 2 evőkanál méz került a lábasba. Mivel nekem van currym én abból tettem bele két szálat aprítás után, a csili viszont kimaradt az unokák miatt.

1 nagy kaliforniai paprikát apróra vágtam, a húshoz adtam, 2 felvert tojást ráöntöttem és pár perc sütés után, már el is készült a töltelékem.

Házi sűritett paradicsomot /ami 7 dl volt/, 2 dl saját készítésű ketchuppal 2 evőkanál mézzel és szójaszósszal, apróra kockázott friss ananásszal, egy csokor fölaprított citromfűvel összekevertem, és nagyon finom ízű mártást kaptam.

Elkészített hozzávalókat rétegeztem egy tepsibe, mártás, tészta, töltelék, mártás és így tovább, tésztával beborítottam, mártással leöntöttem és 200 fokon készre sütöttem.

A mártásból, tettem félre kb, 1 dl-t, amibe tettem csilit és az így kapott csípős mártással az elkészült tésztát, meglocsoltuk.. nagyon finom volt.

Az eredeti recept a magazinba megtalálható, én egy kicsit változtattam rajta, nem a hozzávalókon, hanem a mennyiségen.. ajánlani tudom, nagyon finom.

1 komment

Címkék: tészta mártás főétel csirkehús

Halászlé marisom módra..

2009.05.12. 21:26 marisomm

Halászlé minél többfajta halból készül annál finomabb.. vallom ezt én.. de hát kinek a pap kinek a papné.. nekem sok halból készült finom halászlé a kedvencem. Van aki így, van aki úgy szereti, mindenki a magáéra esküszik, hát én is így vagyok vele..

Alapléhez mindenféle halat főzök össze, hagymát teszek hozzá, pirospaprikát, szemes borsot, picike babérlevelet, zúzott fokhagymát, pár kocka krumplit, petrezselymet, kakukkfüvet és fehérbort.. igen jól írtam fehérbort.. ettől olyan különleges lesz, na és a hal se legyen mindig csak vízbe.. ezt lassú tűzön főzöm, közbe lehabozom majd, leszűröm. A halat és a krumplit átpasszírozom, majd visszateszem, és lassú tűzön forralom, belefőzöm a halszeletet, ha van tej és ikra azt is és finom friss saját készítésű kenyérrel tálalom

3 komment

Címkék: leves hal

Tárkonyos csirkemell spagettivel, marisom módjára..

2009.04.28. 21:36 marisomm

Ettem volna valami különlegeset, könnyűt és finomat..

3 db csirkemellet feldaraboltam, sóztam, borsoztam és olajon átsütöttem, míg egy kicsit aranybarnás nem lett, majd kiszedtem. Egy nagy fej hagymát, 2 db sárgarépát, egy kisebb zellert feldaraboltam a visszamaradt olajon megdinszteltem, felöntöttem kb. 3 dl húslevessel, visszatettem a húst, megszórtam egy evőkanál tárkonnyal, 5 gerezd fokhagymát reszeltem hozzá és puhára főztem, tettem hozzá 2 evőkanál tejfölt, finomra vágott petrezselyemzöldet, végül hozzákevertem a kifőzött spagettit.

Nagyon finom, pillanatok alatt elfogyott..

4 komment

Címkék: spagetti tészta csirkehús

Szülinapi csokis torta marisom módra..

2009.04.22. 21:44 marisomm

Hatéves lett egy szem lányunk, ma meg az anyukája szülinapja van, Ő nem hat, Ő kicsit több..

Szombaton ünnepeltünk családi nagy szülinapot, nagyon finomra sikerült a szülinapi csokis torta.. ez készült, mert ahogy mondja, imádom.. én is Őt..

7 tojás fehérjét, 6 evőkanál hideg vízzel és 13 evőkanál kristálycukorral felverjük habnak. A tojássárgáját folytonos keverés közben egyenként belecsurgatjuk. 9 evőkanál lisztet, 4 evőkanál kakaót, mokkáskanálnyi szódabikarbónát összekeverünk és a felvert habhoz, adagoljuk. 180 fokra előmelegített sütőben sütjük.

2 tojássárgája, 2 evőkanál kristálycukor, habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a 4 dl tejet, a 4 evőkanál lisztet, 2 evőkanál kakaót, majd összefőztem, mikor látszott a lábas alja keverés közbe, akkor levettem, és hagytam kihűlni. 30dkg vajat és 30dkg cukrot jó habosra kevertem, majd a kihűlt kakaós masszával összekevertem, jól összedolgoztam, nagyon finom habos krémet, kaptam.

Csokimáz: 6 evőkanál kristálycukor, 3 evőkanál víz, 2 evőkanál kakaó, ezt összefőztem, majd levettem a tűzről és 5 dkg vajat kevertem hozzá.

A tésztát három részre osztottam,, megtöltöttem krémmel, kicsit hűvösre tettem, majd csoki mázzal beborítottam.

3 komment

Címkék: csokoládé torta piskóta

Kellemes Húsvéti ünnepeket

2009.04.11. 22:44 marisomm

Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok !

Szokásos kalácskáimat készítettem a sonkához, csak most kör alakú készült. Húsvéti kalácskák marisom módra.. a recept már tavaly beírásra került.

4 komment

Címkék: péksütemény kelt-tészta

Brokkoli krémleves marisom módra..

2009.04.03. 21:26 marisomm

Szeretem a levest, a könnyű krémleveseket, szívet, lelket, melengetőt. Nagyon jólesik esténként, olyan gyorsan összedobós, pikk pakk és már ehetős.

Ilyen a brokkoli krémleves.

70dkg feldarabolt brokkolit felteszek főzni annyi vízben, amennyi ellepi. Mikor a brokkoli megpuhul pár szép rózsát, félreteszek díszítésnek, majd a többit összeturmixolom. Általában mindig van a mélyhűtőbe egy kis csontból készült alaplé, 1-2 dl adagokat fagyasztok le, abból teszek hozzá, egy adagot, nyomok bele 2-3 gerezd fokhagymát, teszek bele szerecsendiót, borsot, majd ízlés szerint sózom, tejszínnel felengedem, összeforralom.

Félrerakott brokkoli rózsákkal, reszelt sajttal és pirított zsemlekockákkal tálalom.

5 komment

Címkék: leves zöldség sajt

Kelt csöröge marisom módra..

2009.03.22. 18:00 marisomm

Szeretem nagyanyáink régi, jól bevált receptjeit, igaz már nincs fánk szezon, de nem múlhat el úgy a tél, hogy csörögét ne süssek..

Csöröge vagy forgácsfánk nagyon finom olajban sült tészta, két változata van az élesztő nélküli és az élesztős kelt csöröge.. én az élesztősre szavazok..

Negyed kg lisztet 5 tojássárgájával, fél citrom levével, mogyorónyi vajjal, kevés tejfellel, 1 dkg élesztővel, amit 2 evőkanál tejben feloldunk, és sok rummal, pici sóval, és reszelt citromhéjjal összegyúrunk. A rum azért szükséges, a készítéshez, mert így kevesebb olajat szív magába a tészta. A tésztát összedolgozzuk, jól átgyúrjuk, szép sima, ruganyos és apró hólyagos legyen. Kb félórát pihentetjük, majd késfoknyi vastagságúra sodorjuk, szabálytalan négyszögekre vágjuk, sütés előtt összefonjuk és bő olajban világosbarnára, sütjük, még melegen megszórjuk vaníliás cukorral, rummal elkevert sárgabarack lekvárral kínáljuk.

Olajban sült tésztákat mindig bő forró olajban sütjük. A tésztához nagyon kevés cukrot keverünk, mert túl édes tészta sok olajat szív magába és könnyen megég.

Gyorsan elkészíthető és nagyon finom sütemény.. Jó munkát és jó étvágyat hozzá!

3 komment

Címkék: fánk kelt-tészta olajban-sült

Csokoládétorta marisom módra..

2009.03.02. 21:12 marisomm

Nagyon be voltam havazva az elmúlt időben, a hó olvad, a szabadidőm kevés.. mindez nem zárja ki a sütést, főzést, csak netre jutott kevesebb idő. Párom születésnapjára készült ez a torta. Két süteményreceptemből kreáltam, az eredmény nagyon finom lett. Tészta a fekete erdő recije alapján készült, a krém a mézes zserbó krémje, kakaóval dúsítva.

7 tojás fehérjét, 6 evőkanál hideg vízzel és 13 evőkanál kristálycukorral felverjük habnak. A tojássárgáját folytonos keverés közben egyenként belecsurgatjuk. 9 evőkanál lisztet, 4 evőkanál kakaót, mokkáskanálnyi szódabikarbónát összekeverünk és a felvert habhoz, adagoljuk. 180 fokra előmelegített sütőben sütjük.

2 tojássárgája, 2 evőkanál kristálycukor, habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a 4 dl tejet, a 4 evőkanál lisztet, 2 evőkanál kakaót, majd összefőztem, mikor látszott a lábas alja keverés közbe, akkor levettem, és hagytam kihűlni. 30dkg vajat és 30dkg cukrot jó habosra kevertem, majd a kihűlt kakaós masszával összekevertem, jól összedolgoztam, nagyon finom habos krémet, kaptam.

Csokimáz: 6 evőkanál kristálycukor, 3 evőkanál víz, 2 evőkanál kakaó, ezt összefőztem, majd levettem a tűzről és 5 dkg vajat kevertem hozzá.

A tésztát három részre osztottam,, megtöltöttem krémmel, kicsit hűvösre tettem, majd csoki mázzal beborítottam és krémmel díszítettem.

1 komment

Címkék: csokoládé torta piskóta

2009.02.19. 06:29 marisomm

Két éve ezt írtam.. Köszöntök mindenkit, aki a receptjeimet fogja olvasni. Nem tudok főzni, sütni csak próbálkozom, családom erre azt mondja, na de anya.. ne ilyen szerényen. Igen, szerény vagyok, mint az ibolya és szorgos, mint a hangya és határozottan merész, mert minden receptet átalakítok a magam kedve szerint, ha van benne olyan, amit nem szeretek használni. Még nem történt olyan, hogy valami nem sikerült volna és a kukába landolt. Viszont szeretem a kihívásokat, és nem riadok vissza a bonyolult, munkás dolgoktól, mert sok év tapasztalata igazolja, azok adják az igazi íz varázst. A kulináris élvezeteket pedig igen csak szeretjük.. hát akkor, miért is sajnáljam az időt amikor, sok sok dicsérő szó és tisztára nyalt tányér mutatja milyen finomat is főztem, sütöttem, sokszor persze családi összefogással.. Megéri főzni, sütni hálás feladat, de azért kell hozzá egy kis akarat is, mert a nélkül nem megy, Extra dolgokat nem tudok és nem is fogok készíteni, csak egyszerű, de nekünk nagyon finom és ízletes ételeket teszek be a blogba, természetesen a saját szórakozásomra, de ha megtetszik és úgy gondoljátok, vigyétek és készítsétek el. Két év után is ezt gondolom, kiegészítem azzal.. köszönöm, hogy erre jártok, olvastok, hozzám szóltok.. változatlanul szeretettel adom receptjeimet!

13 komment

Címkék: blogszülinap

Rakott hús marisom módra..

2009.02.14. 06:37 marisomm

Mit főzzek? Nem szoktam sokat törni a fejemet, van amikor rá készülök, van amikor ami itthon van abból hozok össze valamit. Így voltam vasárnap is igazából nem voltam nagyon alkotó kedvembe, és az egyszerűség jegyében törekedtem, magyarul nem akartam nagyon pepecselni.. aztán ezt találtam ki..

Hozzávalók: csibemell, csibemáj, brokkoli, száraz kenyér, tej, só, fűszerek.

Először elkészítettem a tölteléket. A kenyeret tejbe beáztattam, a májat ledaráltam, petrezselymet összevágtam, 2 tojásból, a kicsavart kenyérből, májból, petrezselyemből, majoránnából, sóval, borssal finom tölteléket készítettem.

A melleket egy kicsit megveregettem, majd zsírozott tepsibe beleterítettem, megsóztam, majd erre került az elkészített töltelék, befedtem a hús másik felével, tettem rá brokkolit, fóliával letakartam, 200 fokon egy, majd fólia nélkül, kb fél órát sütöttem és már el is készült. Jó ötletem volt, gyors is finom is volt az ebédünk.

1 komment

Címkék: máj zöldség főétel csirkehús rakott-étel

süti beállítások módosítása